Több vonatot is érint a hétvégi óraátállítás
Érdemes figyelni, mert akad vonat, ami nyári időszámítás szerint indul.
Érdemes figyelni, mert akad vonat, ami nyári időszámítás szerint indul.
„Leaves on the line”, vagyis levelek a sínen. Az angolok ennek hallatán már csak fáradtan nevetnek, mint egy régi kabarétréfán, de az abszurd előadás továbbra is műsoron van.
Immár a helyi tömegközlekedésre érvényes városi napijegyek is megvásárolhatók a MÁV alkalmazásában. Szintén hasznos, hogy a késő vonatra immár a menetrendi indulás után is megvásárolható a vonatjegy.
Dunakeszi és Göd, valamint Vácrátót és Vác között nem járnak a szerelvények.
Egy hete siklott ki egy tehervonat, az utasokat egy szakaszon pótlóbuszok vitték.
Legalább hárman életüket vesztették, a skót kormányfő szerint rendkívül súlyos baleset történt.
A fennakadás az egyik szegedi IC-t is érinti.
Folyamatosan dolgoznak a múlt heti esőzések során károsodott pályaszakasz helyreállításán.
A belföldi turizmust szeretné támogatni a MÁV a vonatszolgáltatás javításával. A Balatonhoz több vonat is indul a hétvégétől, de más turisztikailag fontos térség – például az őrség több települése – egyelőre vasúti kapcsolat nélkül marad.
A járvány miatt csúszik a RegioJet Prága és Budapest között közlekedő járatának elindítása. A közlekedési társaság a járvány miatt bevezetett utazási korlátozások teljes megszüntetését várja.
A lap megtudta, hogy fognak kinézni a „rugalmas járványügyi menetrendek”.
Május 4-től az utasoknak és a kalauzoknak is kötelező a maszk a vonatokon.
Már 173 milliárd forintnál tart a projekt.